Author Archives: admin

A Görögország szerte pompázó növényt 1768-ban az első francia földkörüli expedíció során fedezték fel Dél-Amerikában, az Amazonas torkolatánál. Az utazást Louis Antoine de Bougainville francia admirális, és földrajzi utazó vezette, akit több tudós is elkísért útjára, többek között egy botanikus

  Egy évtizede él Korfu szigetén. Váci születésű, nyelvtanárként diplomázott az ELTE angol szakán. Mégsem a ködös Albionba, vagy a sokakat vonzó Amerikába szeretett bele, hanem Görögországba. Mióta élsz Korfun? Hogy kerültél ide? 1996-ban jöttem ki először dolgozni. 1994-ben nyaraltam

A görög konyhára ritkán panaszkodnak az utazók. A húsimádók, a vegetáriánusok, a tengeri herkentyűk kedvelői sem maradnak éhen a görög tavernákban. Amihez azonban nehéz hozzászokni az az étkezések ritmusa, ami nagyon különbözik a magyar szokásoktól. Nem reggeliznek, mint a király, sőt

  Nemrégiben sajtótájékoztatón mutatták be a Rodoszi Kolosszus újraépítésének terveit. Nem csupán egy másolat létrehozásáról van szó, hanem egy modern Napisten 21. századi szobráról, amely 150 méter magas lenne. Belső tereiben kulturális centrum, kiállítóhely és könyvtár kapna helyet.  Héliosz alakját

  Kriszta Magyarországon született. Angol-olasz szakon végzett az egyetemen. Akkor még nem gondolta, hogy egy negyedik nyelv lesz az, amelyet a mindennapokban leginkább használ majd. Mióta élsz Görögországban? Hogy kerültél ide? 1997-ben költöztem ki végleg, de már ezt megelőzően is

A sziget legnagyobb híressége kétségtelenül Szent Szpiridon, aki számtalanszor védte meg a sziget lakosait, akik gyakran látogatnak el a fővárosban, Kerkyrában található templomába, hogy hálát adjanak neki, és imádkozzanak hozzá. Szpiridon Cipruson született, falusi pásztorból vált szerzetessé. Hite és csodatévő

Mióta élsz Zakinthoszon? Hogy kerültél ide? Több mint másfél éve. A szerelem hozott Görögországba, férjhez mentem egy görög férfihez, és mindketten itt képzeltük el a jövőnket. Melyik részén élsz a szigetnek? Lithakiában. Ez egy hagyományos falu, az egyik legrégebbi Zakinthoszon.

Dionüsziosz a sziget védőszentje Zakinthosz szigetén született 1547-ben. 21 éves korában szerzetes lett, majd Egina püspökévé választották. Később visszatért Zakinthoszra, ahol haláláig az Anafonitriai kolostor apátjaként szolgált. Ebben a kolostorban keresett menedéket Dionüsziosz testvérének gyilkosa, akinek az apát megbocsájtott és

Kanadában született, és ott is élt 34 éves koráig. Majd Budapestre költözött. A híres budai étterem, a Rivalda egyik tulajdonosa volt, amikor inkább a szerelem mellett döntött. Mióta élsz Krétán? 2006-ban költöztünk Krétára. A párom görög, hosszú évekig Amerikában élt,

A leginkább hógolyókra emlékeztető mandulás, porcukros sütemény a görög karácsony elmaradhatatlan része.   Hozzávalók: 60 dkg vaj 1 kg liszt 2 tojás sárgája 15 dkg porcukor 25-30 dkg mandula (megtisztítva, pirítva, ledarálva) 1 teáskanál sütőpor 1,5 dl víz 5 evőkanál