Zakinthosz – A nagy kékség


Az egykori csempészhajó

Az egykori csempészhajó

Zakinthosz leginkább a tenger és a természet szerelmeseit csalogatja, mert sajnos történelmi látnivaló az 1953-as nagy földrengés miatt alig maradt. Amire mindenki kíváncsi, az a Navagio-öböl, amelynek fövenyén a világ legtöbbet fotózott hajóroncsa áll.


Zakinthosz a hét jón-tengeri sziget közül a harmadik legnagyobb, területe 406 négyzetkilométer. A nyugati részén egy nagy hegyvonulat húzódik, amelynek 756 méteres a legmagasabb pontja. A sziget főbb nyaralóhelyei a fővárostól északra Tsilivi, Alykes, délre pedig Argassi, Gerakas, Vasilikos, majd Kalamaki és a Laganasi-öbölben Laganas és Agios Sostis.


Teknősfészket jelző kosár

Teknősfészket jelző kosár

A sziget állatvilága különleges példányokkal büszkélkedhet, amelyek fokozottan védettek. Közülük a legismertebbek a tengeri teknősök. A Zakinthoszi Tengeri Parkot ennek a Caretta caretta (álcserepesteknős) tengeri teknősnek a védelmére hozták létre. A sziget nyugati oldalán, a szinte megközelíthetetlen sziklás, barlangos részen él a kihalás szélén álló Monachus monachus fóka faj kb. 15 példánya. Zakinthosz különleges madara az Eleonóra sólyom, amely Európában már igen ritka, így szintén fokozottan védett. Botanikai unikumok is fellelhetők a szigeten, például az Utricularia, amely egy rovarevő növény. Az orchidearajongók pedig a virág 42 fajtájával találkozhatnak Zakinthoszon.


_Teknos_sziget2

Teknős sziget

Ami biztosan mindenkit lenyűgöz a szigeten, az a hihetetlenül tiszta, és valószerűtlenül kék tenger. Bármerre is járnak Zakinthoszon, mindenhol egy újabb árnyalatot lehet felfedezni. A már említett Navagio-öböl a legnépszerűbb célpont. Ezt sokan nem csak hajóval keresik fel, hanem a magasból is letekintenek rá. Az öböl meseszerű: meredek sziklafal, fehér homok, elképesztően kék tenger és egy romantikus történetet sejtető roncs. Életre szóló élmény. A hajóroncs egyébként egy 1983-ban szerencsétlenül járt, zátonyra futott cigarettacsempész hajó volt. Akik hajóval jönnek ide, azok a kirándulás másik részében a Kék Barlangokat is megcsodálhatják, és egy olyan helyen is lehorgonyoznak, ahol a hajóról a tengerbe ugorva csobbanhatnak egyet. Érdemes szemügyre venni a mélységet, mert fantasztikus halrajok úsznak el közvetlen közel. Megéri a sok vizes élmény után, egyet kávézni Mikronissi piciny településén, amely nevét a szemben lévő apró szigetről kapta. Ha a hajókázás felkeltette érdeklődésüket, akkor érdemes megállni a Tsiliviben található Hajózási Múzeumban. Gyűjteménye egyedülálló, tulajdonosa Görögország legjobb hajófestőjeként vált ismertté. A kiállítás darabjai közt egy mínoszi korból származó hajóábrázolás is megtalálható. Ha a tenger és a hajók után kultúrára szomjazna az utazó, akkor vegye útját a főváros felé.


Zakinthosz fővárosa, Zante

Zakinthosz fővárosa, Zante

A sziget fővárosában Zantéban - azaz Zakinthoszon - szép templomokat nézhetnek meg, és érdemes betérni a Bizánci Múzeumba is. Megismerkedhetnek Zakinthosz híres szülötteivel is, például a múzeum névadójával, Dionisos Solomossal, akinek gyönyörű költeménye Görögország nemzeti himnusza lett. A színház, a művészet és a zene mindig nagyon fontos szerepet töltött be a zakinthosziak életében. Volt olyan időszak, amikor tíz színház működött a szigeten. A zenei élet sem volt soha egysíkú, hiszen a népzene, a városi zene és az egyházi zene mellett a klasszikus zene egyaránt jelen volt. A híres Hétszigeti Festőiskola is Zakinthoszon működött, amelynek néhány értékes táblaképét a helyi Bizánci Múzeumban és a sziget templomaiban állították ki.


Sarakinado, a vízi vidámpark

Sarakinado, a vízi vidámpark

Zantétól nem messze található a sziget aquaparkja. Sarakinado egész napra elegendő élményt tartogat a csúszdázás szerelmeseinek. Színvonalas, gyermekeknek kialakított résszel, napágyakkal, étkezési lehetőséggel. A biztonság miatt sem kell nagyon aggódni, mert szokatlanul szigorúan ügyelnek a szabályok betartására. Elég egy apró kihágás, már szól is a síp.

A fővárostól délnyugat felé haladva a Laganasi-öbölbe jutnak, itt a Tengeri Park mellett meg kell említeni Laganas városát, amely az egyik legkedveltebb üdülőhely a szigeten. Homokos strandja, sokszínű éjszakai élete fiatalok ezreit vonzza nyaranta.


Esküvők és bulik kedvelt helyszíne a kis sziget.

Esküvők és bulik kedvelt helyszíne a kis sziget.

Csendesebb hely Agios Sostis. Innen két szigetet is láthatnak, az egyik egy fahídon át meg is közelíthető. Ezen az apró, romantikus szigeten gyakran mondják ki a boldogító igent, nemcsak a helyi szerelmesek, hanem más nemzetek házasodni vágyó tagjai is. A másik sziget távolabb van, és nem sokat kell gondolkozni a nevén, mert egyértelműen teknős formája van, ezért így is nevezik.


Marathoniszi a hajókirándulások kedvelt célpontja. Ha az időbe belefér, mindenképpen érdemes felkeresni a sziget legdélebbi pontját a Keri-fokot. Egy taverna parkolójában áll Görögország legnagyobb nemzeti lobogója, amely már messziről mutatja az utat. A taverna gondozott kertjében számtalan kisebb-nagyobb madár lakik, de az igazi látványosságot nem a zászló és a madárpark jelenti, hanem a sziget legszebb panorámája, amelyben gyönyörködve biztosan örökre szívükbe zárják ezt az elbűvölő szigetet.

Zakinthosz látkép
Zakinthosz – Teknősnek áll a világ
Erdélyi Zsófia – Zakinthosz