Miért utazzunk az előszezonban?

Az előszezon számos előnyt tartogat. A legfontosabb ezek közül a kedvező ár. Júniusban olcsóbbak az utazások, szállást és repülőjegyet is mérsékeltebb áron foglalhatunk, Görögország és Ciprus pedig a legszebb, az üdébb arcát mutatja a vendégek.

Egy kicsit még az üdülés alatt is lehet spórolni, mert pl. a motorokat, autókat ilyenkor még szintén előszezoni áron kínálják a nyaralóhelyeken. Persze nemcsak az olcsóbb árak miatt érdemes ilyenkor utazni. Aki nem szereti a nagy meleget, annak is érdemes júniusban útra kelni.

A kirándulások élvezhetőbbek, és a táj is zöldebb, mert a nap még nem perzselte fel a növényzetet. A víz ugyan még picit hűvösebb, de a legtöbb helyen már májusban is lehet fürdeni, mert a víz 22 fok körül van.

Protaras

Előszezon – nyugodt pihenés

A helyiekkel is könnyebb a kapcsolatteremtés, jobban ráérnek, még nem annyira fáradtak el a mindennapos munkába. Szívesen leülnek beszélgetni a turistákkal, a csendes tél után vágynak a társaságra, az új arcokra. A nyaralóhelyek még nem zsúfoltak, a tengerparton könnyen találni napágyat. A múzeumoknál, ásatásoknál elkerülhető a tolakodás, sem a jegyért, sem a kiállítási tárgyak megtekintéséért nem kell sorban állnunk. Könnyebb közlekedni is, nincsenek jelentős dugók a forgalmasabb utakon sem.

Nafplion_4

Görögország és Ciprus felfedezésére nincs alkalmasabb időszak, mint a tavasz vége, nyár eleje. Érdemes útnak indulni, és már most időt szakítani a pihenésre és feltöltődni élményekkel!

Καλο Καλοκαιρι!  Kellemes nyarat kívánunk!