Görögország

A fővárossal való ismerkedést érdemes egy finom jegeskávét – görögül frappét – kortyolgatva kezdeni. Erre legalkalmasabb helyszín az Esplanade tér. Innen szinte a város minden fontos pontját láthatjuk. A boltíves, hangulatos utca – a Liston – hajdanán a nemesség sétatere

A Jón-tenger legdélebben fekvő szigetéről elsőre mindenkinek a nagy tengeri teknősök jutnak az eszébe. Nem véletlen, hiszen a szigeten szinte minden a teknősökről szól. Teknős alakú gumimatracok, plüssök, az illatos szappanok csomagolásán kerámia teknőcök, az ékszerboltok kirakatában teknős medálok és

  Egy évtizede él Korfu szigetén. Váci születésű, nyelvtanárként diplomázott az ELTE angol szakán. Mégsem a ködös Albionba, vagy a sokakat vonzó Amerikába szeretett bele, hanem Görögországba. Mióta élsz Korfun? Hogy kerültél ide? 1996-ban jöttem ki először dolgozni. 1994-ben nyaraltam

  Nemrégiben sajtótájékoztatón mutatták be a Rodoszi Kolosszus újraépítésének terveit. Nem csupán egy másolat létrehozásáról van szó, hanem egy modern Napisten 21. századi szobráról, amely 150 méter magas lenne. Belső tereiben kulturális centrum, kiállítóhely és könyvtár kapna helyet.  Héliosz alakját

  Kriszta Magyarországon született. Angol-olasz szakon végzett az egyetemen. Akkor még nem gondolta, hogy egy negyedik nyelv lesz az, amelyet a mindennapokban leginkább használ majd. Mióta élsz Görögországban? Hogy kerültél ide? 1997-ben költöztem ki végleg, de már ezt megelőzően is

A sziget legnagyobb híressége kétségtelenül Szent Szpiridon, aki számtalanszor védte meg a sziget lakosait, akik gyakran látogatnak el a fővárosban, Kerkyrában található templomába, hogy hálát adjanak neki, és imádkozzanak hozzá. Szpiridon Cipruson született, falusi pásztorból vált szerzetessé. Hite és csodatévő

Mióta élsz Zakinthoszon? Hogy kerültél ide? Több mint másfél éve. A szerelem hozott Görögországba, férjhez mentem egy görög férfihez, és mindketten itt képzeltük el a jövőnket. Melyik részén élsz a szigetnek? Lithakiában. Ez egy hagyományos falu, az egyik legrégebbi Zakinthoszon.

Kanadában született, és ott is élt 34 éves koráig. Majd Budapestre költözött. A híres budai étterem, a Rivalda egyik tulajdonosa volt, amikor inkább a szerelem mellett döntött. Mióta élsz Krétán? 2006-ban költöztünk Krétára. A párom görög, hosszú évekig Amerikában élt,